
Foglalkozás megnevezés: Önkéntes településfejlesztés/szépítés
Dátum: 2019. június 24.
Időpont: 9:00-13:00
Helyszín: 4821 Ópályi Árpád út 3.
Foglalkozást vezető neve: Mészáros Anita
A mai program a Tele-kert rendbetételével és Teleház takarításával telt el. Mivel a június 22-ei Családi Háromgenerációs találkozó a Tele-kertben került megrendezésre, ezért ismét szükség volt önkénteseink dolgos kezére.
Az Ópályiak Baráti Köre Egyesület, a Teleház munkatársai, a tanodás gyerekek, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Jeremcsuk László Polgárőr Egyesület önkéntes segítői vettek részt ezen az alkalmon. Helyükre kerültek a lócák, padok, főzősátrak, üstök, bográcsok, valamint elszállításra került az összeszedett szemét is. A virágok is visszakerültek az ablakba, ami szombaton a színpadot díszítette. Amíg a Tele-kertben folyt a munka, addig a Teleház épületében is mindenhol szorgos kezek dolgoztak. Mosogattak, törölgettek, sepregettek és felmostak. Akármerre néztünk, mindenhol tevékenykedett valaki. Közösen, összefogva ezt a feladatot is nagyon jó hangulatban sikerült lebonyolítanunk. Mindeközben készültek a szendvicsek, amit a résztvevők jóízűen közösen el is fogyasztottak. Ezután még egy jó kis beszélgetésre is sor került, ahol kiértékeltük közösen a szombati rendezvényt, ahol mindenki nagyon jól érezte magát.
|