Pünkösdi rózsa készítése

Foglalkozás megnevezés: Pünkösdi rózsa készítése – Hagyományőrző kézműves foglalkozás
Dátum: 2019. június 11.
Időpont: 14:00-18:00
Helyszín: 4821 Ópályi, Árpád út 3.
Foglalkozást vezető neve: Barta Edit

Pünkösdhöz kapcsolódó hagyományőrző kézműves foglalkozásunkat 2019. 06. 11-én, kedden rendeztük meg az Ópályi Teleházban.
Egy igen szép, programokban gazdag délutánon vehettek részt az érdeklődők. Először a pünkösdi népszokásokról beszélgettünk – mit ünneplünk ilyenkor, honnan ered a Pünkösd szó, Pünkösd üzenete. Majd megnéztünk egy képet a délutáni foglalkozásunk központi témájáról, a pünkösdi rózsáról. Ahhoz, hogy minél szebben és pontosabban el tudjuk készíteni, beszélgettünk a virágról – hogyan nevezzük még, elnevezéséről, mikor virágzik, jellemzőiről, előfordulásáról és felhasználásáról. Mindezek után, már sokkal pontosabb képet kaptak a jelenlévők magáról a virágról. Így elkezdődhetett a munka. A foglalkozás két asztalnál zajlott, két csoportban dolgozhattak az érdeklődők. A virág szárát hurkapálcikára tekert zöld krepp papír segítségével készítettük el, majd következtek a szirom- és csészelevelei, szintén színes krepp papír vágásával, hajtogatásával. Volt olyan, akinek okozott egy kis nehézséget a rózsa elkészítése, nekik segítettünk a munkában. A foglalkozást a jó hangulat, egymás segítése jellemezte. Az elkészített pünkösdi rózsákat hazavihették a jelenlévők, hogy otthon is gyönyörködhessenek benne. Nagyon szép munkák készültek.

 

2020-06-24 06:48:43